Tegnap este egy újabb üzenetet kaptam Juhász Zoltántól, amit máris megosztok veletek:
„Kedves Katalin!
Szöllősi Sándor, Pál Erzsébet! Már meg is érkezett és fel is írtam. Szabolcs nevét is kiírtam! Hálás köszönet!!! Most már nyugodtan utazunk. Hárman megyünk autóval. Dávid Gyula operatőr (nagyon büszke vagyok rá, hogy barátomnak mondhatom) és a fiam Juhász Péter. Ő nem azért mert gyermekem, hanem mert az egyik legjobb drónos itthon. Nagy örömömre Gyuszival is rendkívül jól kijönnek, összedolgoznak. Kocsis István történész és drámaírótól kaptunk még vagy 70 oldal remek anyagot a filmhez. Ezeket is válogatjuk és Versailles-ben, Párizsban veszünk fel belőle. Még néhány részletet Szabó András színművész vállalt. Vele majd hazaérkezés után forgatunk. Sinkovits-Vitay András már felmondta a teljes narrációt. Szóval…. haladunk! Gyula barátom 40 évig élt Venezuelában. Elküldte az előzetest az amerikai kontinensre és a válaszok meglepően pozitívak voltak. Vagyis számíthatunk az eredeti cél megvalósulására, hogy a világ közvéleményét megismertessük Trianon tragédiájával úgy, hogy értsék, bárhol a világban őket is ugyan ez a hatalom szorongatja ma is. Köszönjük Katalin a rengeteg segítséget! Nagyon hálásak vagyunk!!!!!”
Én az alábbiakat válaszoltam:
„Kedves Juhász Zoltán!
Az érdem azoké az ismerőseimé, akik támogatták és még az elkövetkezendő napokban támogatni fogják a film elkészültét.
Közülük is kiemelkedik Sabján Szabolcs, aki még kesergett is, hogy csak ilyen kis összeggel tudja önöket támogatni. Nem lesznek valami nagyon eleresztve ezen az úton. – írta nekem. És szeretett volna névtelen maradni, mint többen is itt az adakozók közül.
Én is jobb szeretem a névtelenséget, ha már adakozok, gondolván, hogy elég azoknak tudni, akiknek szólt a segítség
De ebben az egy esetben igenis úgy érzem, nagyon helyes, ha minden adakozónak ott van a neve a film végén, hadd lássák azok, akiknek magas tisztségei révén, hivatalból kötelességük lett volna segíteni, de nem tették!
Mintha nem is minden magyar érdeke lenne, hogy egyszer és mindenkorra a világ elé legyen tárva Trianon tragédiája. Mégpedig úgy, hogy a világ számára is érthető legyen, kik voltak azok az aljas gazemberek, akik feldarabolták hazánkat! Nevén nevezve a feltrancsírozókat, a gyűlöletüket irántunk, mely elvakult gyűlöletükben, mint a hentes a levágott barmot, darabokra szabdalták Nagy-Magyarországot.
Az én érdemem mindössze annyi, hogy nekem jutott eszembe megszervezni ezt az adakozást, az ismeretségi körömben.
Számítva arra, hogy többségében én igenis olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik segíteni fognak, mert mindenki átérzi ennek a filmnek a fontosságát. Azt tudtam ugyan, hogy az én ismeretségi körömben senkit nem vet fel a pénz, de erejükhöz mérten akkor is segíteni fognak.
Az ugyan tagadhatatlan tény, hogy rengeteg időmbe került üzeneteket váltani az ismerőseimmel, mert az a kisebbik munka volt, hogy a felhívásomat májustól kezdve havonta feltegyem az oldalamra.
De örömmel tettem. És ha nem is ismerem személyesen ezeket az embereket, de valahányszor elhangzott, hogy segítek és már utalom is az adományt, szerettem volna valamennyiüket megölelgetni, hogy nem csalódtam bennük, olyanok ők, ahogy egy-egy bejegyzésemnél a hozzászólásaikból magukat mutatták: jó emberek, derék magyarok.
Összegezve: biztos mindenkit örömmel tölt el közülük, hogy a párizsi út a költségeket tekintve immár nem lesz olyan szoros, amint azt még tegnap írta. Valamennyien örülünk, hogy ehhez hozzájárulhattunk. Ki többel, ki kevesebbel, ahogy tőle telt.
Üdvözlettel
Katalin Hosszu”
